A máig is harcoló japán katonát a pincében találtam, mikor lementem egy kis savanyúságért meg egy üveg borért az ebédhez; csirkepaprikás volt nokedlivel. A katona a sarokban guggolt, félig a polc mögött, kezében ósdinak, de veszélyesnek látszó géppisztoly, és a katona maga is ósdinak, de veszélyesnek látszott, leginkább mégis olyan elveszettnek. Egyáltalán nem illett a mi rendes pincénkbe, ahol a polcokat újságpapír borítja, és rendben, évszámmal felcímkézve sorakoznak a befőttek és uborkák. Egyáltalán nem illett a huszonegyedik századba, egyáltalán nem illett a mostba, és persze az ittbe sem. - Jó napot – szólítottam meg magyarul, mert japánul nem tudok, azután hozzátettem még, hogy Guten Tag, biztos, ami biztos, ezek azt hiszem mégiscsak a nácik szövetségesei voltak, illetve hát ez a katona láthatóan még mindig az, vagy mi, kicsit összezavarodtam, na! – Jó napot – válaszolt magyarul a katona, Ich spreche nicht Deutsch, tette hozzá magyarázólag. Kicsit furcsállottam a dolgot, de hát az egész helyzet túl furcsának tűnt ahhoz, hogy éppen ezen akadjak fenn. – Ne haragudjon, de mit keres itt, a pincémben? – érdeklődtem. – Véremet adom a császárért és a hazáért – felelte csüggedt arccal. – Illetve hát próbálom. Ha tudná, milyen unalmas... – A háborúnak már régen vége – válaszoltam. Éppen… ööö… hatvannyolc éve, hogy Japán kapitulált... izé... hát atombomba, császári deklaráció... – Ez sajnos rám nem vonatkozik – ingatta a fejét. – Én tudniillik, kamikaze vagyok, tudja hogy van ez, legfőbb erényünk az erő és a bátorság, legfőbb fegyverünk a vértanúság… Meg ilyen blabla. Szóval muszáj vértanúnak lennem, ez olyan, mint maguknak a bolygó hollandijuk, meg az az Ahasvérus, na, azzal már többször összefutottam, megkeseredett, kellemetlen alak. De azt hiszi, talán nekem ez olyan baromi egyszerű? Akárhol felbukkanok, mindenki közli velem, hogy vége a háborúnak, mert magamtól biztos nem jöttem rá, aztán ennyi, slussz-passz, jónapot! Innentől miért érdekelném őket? Az első pár évben még legalább jól kiröhögtek. Ma már a legtöbben észre sem vesznek. – Én rögtön észrevettem – próbáltam vigasztalni, pedig épp arra gondoltam, hogy a nyári meleg és az ebéd előtt felhajtott kupica pálinka tehet az egészről, vagy talán agyérgörcsöm van, nincs itt semmiféle japán katona, csak valami régi kabát egy szögön, meg a szálló porszemeken táncoló fénypászmák, viszont valakinek igazán mentőt kellene hívnia hozzám. Azért az ember a lehetőségek szerint legyen udvarias egy hallucinációval is, döntöttem el végül, és ettől kicsit máris jobban éreztem magam. – Szerintem felesleges dolog ez, tudja, ezzel a vértanúsággal. Béke van. Menjen el japánkertésznek, vagy robottechnikusnak, vagy mittudomén, aminek a japánok szoktak. Menjen turistának! Van egy régi fényképezőgépem, filmes; ha maga tényleg valódi, hát azt magának adom. De filmem már régen nincs bele. – Köszönöm. Ön igazán kedves. Utoljára vagy húsz éve szóltak igazán hozzám, egy lépcsőházban. Mostanság, ha meglátnak egyáltalán, a kezembe nyomnak valamennyi aprót, és félrefordulva mennek is tovább. Nagyon tud ám hiányozni az embernek a beszéd egy idő után! De sajnos, nem élhetek lekötelező kedvességével – hajolt meg felém mereven, szomorú japáni mosollyal. – A császárnak tett esküm kötelez. Vértanú leszek, mert a bátor ember legnemesebb tette a vértanúság. Banzáj! – ferde mosollyal megvonta a vállát, felugrott, búcsút intett, és görnyedten, sasszézva, zörgő géppisztollyal keresztülrohant a pincén, testét beburkoló ködös, dohos köpenyként vitte magával hitét, erkölcsét, esküjét, háborúját – mint amikor savanyú, pállott emberszag vesz körül valakit a villamoson, és mi feszengve, mereven másfelé nézve lépünk arrébb, mintha mit sem éreznénk belőle, pedig dehogynem, csak nem akarjuk, hogy ő is tudja, hogy érezzük és zavar. Levettem a polcról az uborkásüveget, a bort, és fejemet csóválva felcsoszogtam a lépcsőn a konyha felé. Félig már meg is feledkeztem a vértanúról. Csirkepaprikás volt nokedlivel ebédre, és csemegeuborka, semmi vértanúság.

A bejegyzés trackback címe:

https://herostratosphere.blog.hu/api/trackback/id/tr455599396

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2013.11.07. 09:19:48

Még hogy én megkeseredett, kellemetlen alak?

Jól van. Értem én.

Még ezen a napom indítani fogom a polgári pert, becsületsértésért.

Találkozzunk a bíróságon!
süti beállítások módosítása