2013.07.27. 20:03
Lélekharang-mese Orbán Viktorról
Történt, hogy meghalt az Orbán Viktor. Egyik percben még vígan küldözgette a leveleket a boldog boldogtalanoknak, szalonnás pálinkát reggelizett omlós magyarnótával, és arról ábrándozott, hogy ő is olyan dús, magyaros, pörköltszagú bajszot növeszt, mint a Kövér László, hirtelen oszt’ jóéccakát, annyit sem bírt mondani, hogy Blitzkrieg. Felment az Orbán Viktor a Szent Péterhez, aki ott állt a beléptető-rendszer közepibe, és erőst átkozódott, merthogy az újonnan üzembe helyezett e-kapu csak nem működött rendesen. Hogy a Jóisten ne vásároljon többet ettől a közgépes Simicskától! - fohászkodott a Szent Péter. - Hát miféle dolog már az, hogy az új kapu mindenkinek csak azt mondja: „Üzletünkben az üdvözülés lehetősége megszűnt, kérjük, fáradjon a legközelebbi Nemzeti Mennyországba!” Hát legalább szóltak volna előre! - dühöngött a Szent Péter. Közben az Orbán Viktor meg besompolygott a háta mögött a kiskapun, amit a Lajos direkt neki épített, meg a retyerutya-haveroknak. Hogy legyen azért. Bemegy hát Orbán Viktor, megy egyenesen a Jóisten elejbe. Gyanús volt neki kicsit, hogy a Jóisten hetyke jarmulkét visel, meg a szakálla is kender, de azt gondolta, biztosan kopaszodik már a fejeteteje a Jóistennek, azt szégyelli, a szakáll meg talán a megereszkedett tokáját takarja, mert hát ugye nyilván a Jóisten sem veti meg a jóféle cukrozott kacsazsírt, amit ő is szeretett úgy früstök előtt, nagy mázas bögrében, csak úgy langyosan. Az is vitte sírba, az a nagy, elzsírosodott szíve. - Szervusz, Viktor fiam, hát mijáratba’ erre? – köszönti a Jóisten. - Hát meghaltam. - Aztán tiszta vagy-é, gyermekem? - Én aztán tiszta, visszafizettem mind az IMF-hitelt! - Nem addig van az, édes fiam, hát utána meg nem felvettél orosz meg azeri kölcsönt rosszabb feltételekkel? Nekem ez nem tűnik jó boltnak. - Nem voltak azok rosszabbak, Istenem, hát kaptam utánuk jutalékot! Az ország meg csak kimászik a szarból nélkülem is, kimászott az mindig! - No, van itt nálunk egy-két ordenáré nagy ganef, édes fiam, nem tagadom, de a magadfajtára ugyan nincs szükség, még a trónusomat is kilopnád alólam, visszamenőleg átíratnád a Törvényeket, és mire magamhoz térnék, már csak a kapun kívül szívhatnám a haverjaidtól vásárolt ambróziát! Meg aztán ez a Tormay Cecile, ez sem kedves az én szívemnek. Itt nem lesz Magyar Gárda a Mennyei Seregek helyett, hogy megráncigálják a pajeszomat és ólmosbottal magyarázzák el nekem, hogy ideje lenne hozzájuk asszimilálódnom, meg különben is, gyanúsan buzis ez a sok arkangyal itt körülöttem. - Hát akkor a Pokolra jutok? – riadt meg kissé az Orbán Viktor, aki rájött már, hogy ez a Jóisten nem a Magyarok Istene, vagy legalábbis nem úgy, ahogy ő azt reggelenként a tükrébe nézve elképzelte; meg hát nem is akart a Pokolra menni, mert jobban szerette a focit a kondérbanfővésnél. - Frászkarikát! – mérgedt meg a Jóisten – Hát a Pokol is a mi alvállalkozásunk. Ennyire nem tolhatok ki a lenti kollégákkal, úgyis mindig a veszélyességi pótlékuk miatt nyaggat a szakszervezet. De figyelj csak ide, édes fiam, lenne itt egy megoldás. Most telefonált a Buddha, hogy bajban van, mert már senkit sem talál, aki galandféregként születhetne újra… Hát így.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
