2013.11.06. 23:35
November hetedike
Nem hiszem, hogy valaha is kitűzném magamra a vörös csillagot. Na nem azért, mert ezek megtiltják. Amúgy is jobban vonzódom az anarchista feketéhez, vagy éppen az anarcho-kommunista vörös-feketéhez (aminek van egy szindikalista verziója is, máshol van a vágás, sajátos ez a pedáns anarcho-heraldika.) De mégis inkább arról van szó, hogy így lassan öregedve, negyvenen túl, ötvenen innen már nemigen érzem a kényszert, hogy saját elképzeléseim hirdetőoszlopává tupírozzam magam, rég nem rakok ki már Rolling Stones kitűzőket sem, vagy olyasmit, hogy „Köszike, de dugd fel magadnak az atomerőművedet”, elég ha gondolom, mondom vagy írom, hát valóban öregszem és konszolidálódom. Másrészt hittérítő sem vagyok, semmi kedvem minden egyes alkalommal újra és újra elmagyarázni (mert már mindenkinek a könyökén jön ki, és mégis olyan kevesen értik meg), hogy nem, soha nem volt „kommunizmus”, sőt: az államkapitalizmus sztálinista (maoista, trockista, ezeregy-ista) verziója éppen a kommunista közösségért vívott küzdelem elleni utolsó mentsvárat jelentette; igazából minden mai kapitalistának apró Lenin-oltárokat kellene tartani a hálószobájában és reggelenként illatos füstölőket gyújtva rebegni hálát Szent Vlagyimir Iljicsnek a kapitalizmus megmentéséért. Baromira unnám, ha mindig el kellene magyaráznom, hogy igen, rengeteg áldozata volt a magukat „kommunistának” tituláló államoknak és paraállamoknak (bár megközelítőleg sem százmillió persze, ahogy a rafinált halálszámlálók kreatív módszereivel elért „adatok” sugallnák), de a legelső áldozat bizony maga a kommunizmus volt, a forradalmi munkásmozgalom, egészen onnantól, hogy a bolsevikok már 1918 elején elkezdték bebörtönözni és agyonlődözni az anarchistákat, a másféle kommunistákat és saját, túl radikálisnak gondolt híveiket is, biztos, ami biztos. Nincs kedvem unos-untalan rámutatni, hogy semmiféle állam nem lehet kommunista, és semmiféle kommunista nem lehet állampárti, a két dolog üti egymást (nem csupán átvitt értelemben). Nincs kedvem kifejteni, hogy Pol Potot az USA juttatta hatalomra (pedig hát bizony), mert eszem ágában sincs a szörnyeteg Pol Potot mentegetni, hiszen nincs semmi közöm hozzá, sőt Kádárhoz sem, bár azért halkan megjegyezném, hogy jóval több érintkezési pontot látok a legaljasabb érzéseket, a vakhitet, a tudatlanságot és a nyomort meglovagoló polpotizmus és az ugyanezekre építő orbáni fasisztoid dzsentri-nepotizmus, mint a kambodzsai fiókmao és a kádári fáradt, betokosodott, atyáskodó-pofozkodó parancsuralmi-szociáldemokrácia slampos, unott diktatúrája között. Akárhogy is: a szavak, terminusok és szimbólumok elfakulnak a rájuk rakódó történelmi koszrétegek alatt, és nincs az a szimbólum, elnevezés, zászló, himnusz, haza vagy induló, amiért érdemes lenne akár egyetlen életet is feláldozni (hogy roppant drámai legyek). A valódi tartalom, a jelentés szempontjából olyan mindegy úgyis. Az nem ezeken múlik. A zászló csak egy darab textil egy rúdra erősítve.
Másrészt, bár hányingerem van a horogkereszttől és a nyilaskereszttől, úgy gondolom, hordja csak, aki akarja. Nincs ebben részemről semmi liberalizmus. De váljon el a szar a trágyalétől. A magyar nácik olyan kis szemérmesek, bármikor felmondják a teljes náci krédót, de hevesen tiltakoznak, ha valaki a nevén nevezi őket. Lengjen csak a horogkereszt és a nyilaskereszt a Jobbik rendezvényeken, lobogjon ott a Békemeneteken, Orbán ünnepi haknijain, legyen világos, ki hová tartozik. Hiszen – a vörös csillaggal ellentétben – ezek a rémkeresztek egyértelműek, förtelmes jelentésüket nem torzította el semmiféle további értelmezési réteg; afféle célkeresztek ezek – minden világos (vagy inkább minden sötét). Tegye csak ki mindegyik „nemzeti radikális” magára figyelmeztető a jelet: igen, társadalmi leprás vagyok, nem, nem érdemes velem vitatkozni, valóban, ennyi telik tőlem, és gyűlölök, el akarok pusztítani mindent és mindenkit, aki erre emlékeztet. A horogkereszt, a nyilaskereszt, az árpádsáv: a szociális pestis skarlát betűjei. De ez egy másik történet. Hazudjon akármit is a mai rablóhatalom ideológiai sufnituning-műhelye: november hetedikének, a vörös csillagnak és a munkásmozgalomnak semmi köze a fasizmushoz. Nekik persze annál inkább.
Szóval így, a bukott forradalom évfordulóján, mely saját eltipróit segítette a hatalomba, én nem lengetek semmiféle zászlót. Csendben, minden felhajtás nélkül emlékezem csak, mint kissé elveszett Stirlitz egy globálissá növekedett birodalmi Berlinben.
5 komment
Címkék: történelem forradalom kommunizmus nácik anarchizmus vörös csillag munkásmozgalom 1917 bolsevikok Mao Kádár Pol Pot
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
törökmonika 2013.11.06. 23:40:58
2013.11.07. 08:55:53
A PHM, a JOBBIK, a HVIM vagy bármelyik trendi szélsőjobbos társaság olyanokat hirdet a beszédeiben és a cikkeiben, hogy
- be kell vezetni a királyság intézményét
- vissza kell hozni a feudalizmust (mely feudalizmus az emberi természetnek megfelelő állapot)
- szakralizálni kell a társadalmat
- létre kell hozni egy katolikus társadalmat
- egyesíteni kell egymással az egyházat és az államot
- ellenforradalomra van szükség
- el kell törölni a Felvilágosodás vívmányait (még akkor is, ha az ezt hirdetők mobiltelefont és facebook-ot használnak az igehirdetésre és a szerveződésre)
Fallangizmus, az orosz monarcho-fasiszták, Joseph de Maistre, Actione Francaise, vagyis a feudális berendezkedést ajnározó, kedves és aranyos, igazán "népbarát" monarcho-fasiszta gondolkodás jön be a képbe.
Az, hogy erre a magyar társadalomban egyre többen vevők, köszönhető a társadalmi fejlődés azon megakadásának, amiről Bibó is írt tanulmányaiban.
Mellesleg én annyira nem keseregnék... Szerintem felemás eredménynek lehet tekinteni a 4K!-t. Én eddig a radikális baloldalon radikálisabbat nem láttam - ami persze bizonyos értelemben szomorú. A megfelelő emberek könnyedén radikalizálhatnák a szervezetet, és elmozdíthatnák egy luxemburgista irányba. Csak hol vannak ezek a "megfelelő emberek"? Mert valahol megvannak...
Jó kis luxemburgista mozgalom. Itten, a magyar ugaron. Igen, az jó lenne... :)