Idilliában a hit, úgymond, komoly dolog.

A hit az idilli lét egyfajta kulcsa,

vagy maga a zár inkább: rigli, összetartó kampó, áramkör, amely sorba kapcsol (vagy körbe köt?)

sok idilliait.

Van. Működik. Virtigli hit. (Ezt halljuk egyre.)

Nem arról van szó persze, hogy Idilliában ne tudnák: a Föld gömbölyű, a csillagok

nem apró lámpák az ég bársonyán, sőt – sokan állítják – az égbolt felett egyáltalán

nem laknak angyalok.

Nem tévedünk hát nagyot, ha az idilliaiakat úgy általában

Józan, sőt, kicsit röghöz-kötődő embereknek látjuk,

akik itt élnek, két lábbal a földi Idilliában. (Egymást inkább józanul gyűlölik.)

Fontos számukra az iparkodás, a szorgos élet, a sportok - és kevésbé

nagylényegűek a túlvilági vagy idillentúli dolgok.

A vonatokat villany hajtja itt is. Menetrend szerint járnak. Műszerfalukra mozdonyvezető ügyel.

A sínek kuszának látszó tengerén jelzők, szemaforok, váltók igazítanak el.

A hit, ha van (és legyen persze, ha máshogy nem, korán a gyerekekbe verve!): állami hit.

Isten, állam! Hinni Idilliában! Éljen a nemzet!

Így senki sem tévelyeghet. Ki elindul – bízvást megérkezik, bár kisebb fennakadások néha még

- ezt tagadni kár –

akadhatnak épp, de Idillia már-már óraműre jár. (S ha porszem akad a kerékfogak közé – mindig külső porszem az.)

Ám éppen a finom unalom miatt (ó, aggodalomra semmi ok: ez a prosperitás unalma persze!)

a szakralitás új divatja dívik mostanában Idillia-szerte. A napi- és hetilapok külön rovatot

tartanak fenn az új hitekre. A címsorok nagyok, vastagra szedve.

Hőseik újarcú papok: karizmatikus pásztorok, guruk, szipuk, bóhdhiszattvák, gyógyító emberek.

Megannyi fényes elme, megannyi megvilágosodott.

És persze a hősi ősi múltból galvanizált idilltáltosok – a sosemvolt idilli múltból előtekeregve,

meg a stabil, bevált, dúsgazdag vallási-multi-nagyvállalatok – az üzletág bálnái, köröttük a friss cápák hada kering (bár néhányuk csak megvadult hering).

A hívők (a publikum) seregétől hajtva

mind új csodákat hajtanak-űznek természetük szerint.

Csak a csoda lehet, ami a vallások motorját keni-síkosítja az egyre élesedő nagy, szakrális szpartakiádon

(hisz’ már csak a csoda segíthet Idillián, csak az a közösen álmodott idilli álom). (Mert hát még sincs minden annyira rendben.)

Csoda pedig van. Képek könnyeznek (tán villany hajtja őket?). Isteni menetrend szerint érkeznek megváltások. Felkent masiniszták ügyelik, ahogy deuszok táncolnak égi masinákon, vértanúk kattognak futószalagon, szentek rég elaszott teste lebeg.

(Csak Idillia, Idillia prosperáljon! Csak valaki mentse meg!)

Mert legnépszerűbb persze a levitáció. Azt az idilliai gyerekek is értik – szép a levegőben látni egy bácsit (néha akár egy nénit) ahogy ott fenn forog. Ha egy becsült holttest repül – az nem tréfadolog!

Persze mindig akadnak hitetlenek, bolondok (akik nem látják át a dolgot, mindig, mindig akad egy Káin), eretnekek rikoltoznak egyre, hogy ez így nem gilt, kóser vagy fáin; mint a múltkor is:

jött egy idilliai (azt hitték az, nem szólt ellene semmi), és mondta: csak egyetlen egy csoda kellene, mert a sok az egymást-egymásra cáfol – legyen egy, de az legyen alapos, minden kétségtől álljon távol. Mondjuk, a Haza Alapítójának balzsamos múmiája szórja áldásait az ország felett ide-oda szállva!

És kiállt az utcára (apró ember volt, nem is ronda, kicsit náthás talán, mondták sokan utóbb visszagondolva viszolyogva) és így beszélt az emberekhez:

„Nem válogathatsz úgy Barátom, a csodák között, mintha közértben lennél vagy hentesnél:
parizert ne, zöldül már kicsit, inkább, legyen töpörtyű – bár avas – 
jó, kérek tíz dekát!
Levitáljon, ki levitálni vágy. 
Engem meggyőzne
ha a Léttől Megfosztott aszott, kiszáradt teste a tünde légben cáfolná kacagva-lebegve 
a tudomány fundamentumát. De közben
- tartok tőle – 
sercegve potyognának belőle porhüvelygombák és zsíros kukacok. 
Velem hemzsegnének az unt gátú, ócska földön a Siralomvölgyben hol, úgymond, szabott időmet töltöm.
Jaj, együtt bámulhatnánk hozsannázva Őt:
a Tovarepülőt. Ő elszállna – s maradnánk mi megszokott nyüveink között. Ő halott fent, mi idelent - dögök”

Nos, ritkán lincselnek Idilliában. A népharag itt többnyire a családban marad.

Ekkor elszabadult (mert úgyis olyan kevés dolgot szabad...!).

Az éjszakai zavargások során száztizenhét idilli anarchistát (bukolikusokat, gerillakertészeket) koncoltak fel. Előre megírták már a feketelistát.

Felgyújtottak száznál több idillietlen kirakatot, színházat, képtárat, iskolát, kabarét, filmvállalatot.

Rossz idők jártak azon idilliai férfiakra is, akik nem reagáltak megfelelően a méltán híres idilliai asszonyi csáberőre – és vice versa persze a hasonlóan furcsa nőkre. És néhány zsidó is valahogy épp rossz helyen járt rossz időben. (Igazán nem voltak jó helyek vagy jó idők nekik – ha egyszer Idillia nekiveselkedik, szereti letudni a dolgokat egyben.)

Másnap azután jött a szégyen. Katzenjammer a pogrom után. Sajtó, filoszok, külvilág. Az a kurva internet, ahol mindent lehet.

Az apró embernek persze nyoma veszett (sokak szerint sohase létezett), de a Haza Alapítójának hermáját valami suhancok (hogy vannak, az idilliai rendszer úgy éli meg, mint fájó kudarcot) mauzóleumából kihurcolták. Belőle gúnyt űztek.

Az Alapító egyik kezében (amint az köztudott!) kereszt, a másikban kard van. Az első az idilliai Isten részvételét mutatja a Hazát megteremtő harcban, a második a harcot magát.

A keresztet ezek fél üveg pálinkára cserélték. A kard végére taknyos papírzsebkendőt húztak nagy vidáman (ez ismerős lehet annak, aki jártas az idilliai mocskos utcai szimbolikában).

Az Egyház megbocsátó volt – a pálinka, aqua vitae, akár szép szimbólum is lehetne.

De abban egyetértenek az idilli hatóságok, hogy ezek a háborút, a szentet

Örök időkre nevetségessé tették. Sárba tiporták a nimbuszát végleg. Talán

nem is lehet többé vívni már rendes háborút egyáltalán. Sőt van olyan nézet, hogy

így, ezzel az idilliai történelem ér egyszer-s-mindenkorra véget.

Mert a háború nélkül a nemzet – állítják sokan sírva, váltig –

tulajdonképpen végleg, mindörökre

okafogyottá válik. 

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.