A Magyar Krónika tudósítójától

Rendhagyó, mégis hagyományteremtőnek szánt rendezvényre kerül sor a távolkelet-magyarországi Guglinsekeresden. A kis falu kultúrházában – amely kevésbé jeles napokon a Lőretöltő nevű vendéglátóipari egység elkülöntermeként funkcionál – hiteles, nagyvárosias kulisszák között, nyolcvanas-kilencvenes évekbeli alterzenével kísérve (Casiós Karesz Balaton- és Európa Kiadó-számokat játszik) belvárosi és belbudai egyetemistákat és fiatal bölcsész értelmiségieket vágnak, majd húsukat helyben feldolgozzák, abálják, pácolják, végül igazi urbánus mulatság keretében eredeti, jellegzetes pesti ételekbe: giroszba és fornettibe töltik. – Célunk, hogy a távoli nagyváros és a helyi kisközösség fiatalsága egymásra találjon, jobban megismerjék egymás kultúráját, mindennapjait – vázolta fel a rendezvény krédóját Félre S. Ödön polgármester, a helyi CBA és a Lőretöltő tulajdonosa, egyben persze trafikos. - A mi fiataljainknak, akik a nagyvárost csak a Barátok köztből ismerik, rá kell döbbenniük: bizony, Budapesten is élnek emberek, sőt fiatalok is, akiknek megvan a maguk élete, bár persze ez számunkra kissé furcsának tűnik.

A polgármester elmondta: bár Guglinsekeresdet már Árpád-kori oklevelekben is említik (jóllehet, leginkább csak a korabeli rendőrségi jelentésekben), az ország lakossága általában nemigen hallott még a településről, hiába tartanak olyan, évről-évre népszerűbb rendezvényeket, mint a regionális hírnévre szert tett Sekeresdi Bicskázófesztivál, amelynek keretében tavaly (az NKA és a EMMI támogatásával) a főtéren felállították az Ismeretlen Elkövető szobrát is. A falu ekkor majdnem a Wikipédiára is felkerült, és úgy volt, hogy harangjának hangja hallható lesz a Kossuth rádió Déli Krónika című méltán közszolgálati hírműsora előtt, de sajnálatos módon kiderült, hogy annak idején a falu harangját elvitték az oroszok, mikor azt 1981 telén Dicsértessék Béla plébános úr három kanna gázolajra és egy Kalasnyikovra cserélte velük; az előbbit Sumákné olajkályhájába szánta, akivel bűnös, de kölcsönösen előnyös és kielégítő viszonyt folytatott, az utóbbi beszerzését pedig a Sumákkal szembeni védekezés megalapozott igénye inspirálta. A templom tornyában most Kisfröccsös Géza sekrestyés lakik, mivel az ő korábbi istenszolgálati lakásában került kialakításra a falu Nemzeti Dohányboltja – tájékoztatott minket fesztiválcsináló Félre S. úr.

A Lőretöltő Bölcsésztor védnökségét Balog Zoltán miniszter vállalta el. Mint lapunknak elmondta, a Nemzeti Egyetértés legfőbb erőforrása az emberi erőforrás, ezért örömmel üdvözölnek minden olyan kezdeményezést, amely annak újabb és újabb felhasználási módjait népszerűsíti. – Végre ismét tudunk valamit kezdeni a bölcsészekkel – örvendezett a miniszter úr, aki megfogadta: a Guglinsekeresden ellesett igazi urbánus bölcsésztoros recepteket Klinghammer István felsőoktatási államtitkárral is meg fogja majd osztani. 

A bejegyzés trackback címe:

https://herostratosphere.blog.hu/api/trackback/id/tr65748951

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

elvi sík 2014.01.09. 16:12:55

swifti magasságok! gondolok itt az írkérdés megoldására kimódolt "együnk csecsemőt" programra :)