- Első és utolsó felvonás - 

Siváran sívó puszta a rejtélyes Kárpátmedence fájón hiányzó, vissza sosem adott hegyei között, ahol már a szabadmadár sem jár. Ősz (vagy talán tavasz); beckettien átmeneti idő. A látóhatáron túl látóhatárontúli lúdvércek gágognak: aj, bajnai! Démonaitól űzött, fáradt Miniszterelnök jő, tekes kíséretével.

Miniszterelnök: Hát sehol egy menedék e szottyos förgetegben?  Hát senki sem kerít fölém födélt? Országomat egy akármiért! Szegény Viktor fázik.

TEK-es huszár (egy spontánul megvillanó lámpára mutat): Amott egy pisla fény, mintha a zord alagút végén világolna! Hajlék lesz az bizonnyal. Vagy jaj! lehet akár gonosz elleneinknek vészes vacka is… (Zakója belső zsebéből elővesz egy vállról indítható ballisztikus föld-levegő rakétát. Vállára teszi. Még nem indítja.)

ME: Egyet se aggódj, hű talpasom. (Valamiért rámutat a TEK-es 46-os hernyótalpára.) Tudom, népem szeret.

Habony Árpád: Úristen! Hát te is elhitted? (Hummerébe ugorva vad menekülésbe kezd; közben átgázol egy kosár kismacskán.)

A sárga szélviharból lassan szögesdróttal körülvett, nett lakópark bontakozik ki, kapuja mellett „Kamerázunk, kutyánk van és lövünk!” feliratú tábla.

ME: Vendégszerető helynek látom. Mintha csak hazaértem volna. (Megnyomja az aranyozott műanyag kopogtatót. Odabent magnókazettáról rottweilerek üvöltenek fel, elbődül a csengő: „Nem veszünk semmit!!!”; rövid, vészjósló csönd, majd az ajtó lassan, nyikorogva kitárul. A szűk, poros előszoba üres. Feljebb a lépcsőn áll Döni gróf. Szikár, aszott figura, rettenetes esztéká-szemüveg, aggasztó vigyor.)

Döni gróf: Üdvözlöm a kastélyomban! Döni gróf vagyok. (Kint felgágognak a lúdvércek.) Hallga csak! A szellemi éjszaka cöfös gyermekei! Hogy muzsikálnak!

ME (kissé hátrahőkölve): Menedéket, mondd, akarsz-é adni?

Döni gróf (csorba szemfogát nyalogatja): Kerüljetek beljebb. Még meleg a csirkemájas párna a Fornettiből. El sem tudom mondani, hogy egy magamfajta alantas, nyifogó kis pondrónak, aki vagyok (illusztrációként a levegőbe köp és alááll), mekkora ájult megtiszteltetés aszott kis ólamban fényességes személyedet vendégül látni, ó, Miniszterelnök úr, életem Duracell-tartósságú lámpása (x), nyikorgó lelkem lóbalzsama. Ja, faterom, a herceg is baromira örül.

ME: Ah! Az én tisztelettudó, szeretett népem! Jer, te huncut, hadd adok cvikipuszit! (Nem gondolja ám komolyan.) De én a baconos rudat kedvelem. (Az operatőr táskájából baconos rudat vesz elő. Beszélgetnek, teázgatnak. Meghányják-vetik a világ nagy dolgait. A Miniszterelnökben felmerül egy kisebb dolog is.)

ME (fészkelődik): Szólít a természet! Aranyos klotyódat, mondd, merre lelem?

Döni gróf: Folyosómon jobbra, a hatodik ajtó! De vigyázz, Judit (észreveszi, hogy tévedett, de nem zavartatja magát; kissé megrántja cinikusan csapott, korpás vállát), a hetedik ajtón, amire az van írva, hogy „Dugulás!”, be ne lépj! Eléggé büdös van ott.

A Miniszterelnök végigmegy a folyosón, benyit az összes ajtón. Az elsőben nemzeti dohánybolt, a másodikban földbérlet, a harmadikban favágás, a negyedikben Közgép-közgyűlés, az ötödikben önkéntesen kötelező hittanóra, a hatodikban Vlagyimir Putyin azeri baltájával hasítja az atomot. A Miniszterelnök tétovázva megáll a hetedik ajtó előtt. Nem szereti, ha megtiltanak neki valamit. Dönt. Kitárja a hetedik ajtót, visszaretten. Letaglózva áll, válla a földre esik. Mögötte a homályból kibontakozik Döni gróf. Most valahogy jóval nagyobbnak látszik, mint az előbb.

Döni gróf (csalódástól kongó hangon): Nem megmondtam? Pedig most vettem volna csak elő édesapám házipálinkáját. Ebben a szobában 25 év teljesítetlen ígéretei lógnak nagy, randa, szőrös vaskampókon. Lassan bővíteni kell…

ME (tétován felemeli a kezét, és remegve megszólal): Az ott…

Döni gróf (szomorúan bólint): Hát igen. Az ott a te kampód. Szép nagy. Itt kell maradnod, mint a többinek. (Széles mozdulattal körbemutat. A többi kampóról régről ismerős fejek bólogatnak, ismerős kezek integetnek. A roppant terem sötétbe burkolódzó mélyéből elhaló, régvolt választási szlogenek suttognak.)

ME (ajkába harap): Istenem. Mekkora nagy potya öngól. Nem lehetne valahogy mégis…?

Döni gróf (felélénkül): Ó, hát már hogyne lehetne! (Karon fogja a Miniszterelnököt, sarkon fordulnak, és belelovagolnak a felkelő Napba.)

- Függöny - 

A bejegyzés trackback címe:

https://herostratosphere.blog.hu/api/trackback/id/tr555841158

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

vitéž munkášőr 2014.03.03. 19:17:58

gróf Döni. designed in Közgép Labs, Felcsút - assembled in China:

i.kinja-img.com/gawker-media/image/upload/618139761306714440.gif

nandras01 2014.03.07. 14:35:39

beckett, kafka, vian, sőt még dali is megnyalná az ujjait ezt olvasva.
a monty pythonról nem is beszélve :)
süti beállítások módosítása