195 éve (meg egy háromnegyed) született a NER utcanév bizottsága és Rétvári Bence úr, a KDNP nevű izé alizéje által nem javasolt Karl Marx.

Ha randa, korrupt, tolvaj, kapitalista mutyirendszer lennék, én sem javasolnám. Sőt, valószínűleg az ártott legtöbbet Marx renoméjának, hogy voltak randa, korrupt, tolvaj, magukat nem kapitalistának hazudó mutyirendszerek, amelyek javasolták és sztárolták. Afféle felhők közül villámokat szóró istenfigurát kreáltak belőle. Egy aszketikus szuperembert, egyben pedig egy delikát, művelt filantrópot, jó apát, remek férjet, kiváló barátot. Egy unalmas, vitrinbe való biedermeier forradalmárt; ízlés szerint szellemvasúti naftalinszagú rémalakot, vagy babaház-revolucionyer porcelánnippet, aki - mert hát ez jött le a hivatalos "szocialista" Marx-figurából - arrogáns moralitásának Olümposzáról mennydörögte a világba lózunggá silányított téziseit. (Nehéz nem észrevenni: az elképzelt Marx-idol Lenin nagyon is valóságos, kiábrándítóan sótlan és képmutató petit bourgeois figuráját igyekezett leképezni.)

Marxtól igazából mi sem volt idegenebb. A valóságban részeges, sőt politoxikomán korhely volt; füstölt, mint egy manchesteri gyárkémény az ipari forradalomban, ivott, drogozott; maró, otromba, de mégis végtelenül szórakoztató gúnnyal támadta ellenségeit (voltak számosan), időnként verekedett és párbajozott; átfogó műveltsége dacára imádta az olcsó, hatásvadász rémregényeket és a durva kocsmai nótákat. Mellékesen mélységes felháborodásában ízekre szedte a kapitalizmust, dekonstruálta és újraépítette a filozófiát, a közgazdaságtant, a történettudományt, a születőfélben lévő szociológiát, új kritikai értelmet adott a politikának, hihetetlen erudícióval űzte a zsurnalisztikát, az oknyomozó újságírást, titkos társaságokat és forradalmi klubokat szervezett és eresztett szélnek. Folyékonyan beszélte (részben ő találta ki) a hegeliánus, dialektikus filozófiai tolvajnyelvet, és közben jókat röhögött önmagán is. Legfontosabb, legtudósabb munkáit telezsúfolta abszurd faviccekkel. Abszolút erkölcstelen ember volt, hiszen kimutatta az erkölcsök végtelen korlátoltságát és rendszerfüggőségét. De megvadult kispolgár is volt egyben, aki a kétségbeesésbe kergette hitelezőit, családtagjait, elvtársait - és persze mindenekelőtt Engelst, kedvelt harcostársát és életének fő finanszírozóját. Semmit sem vett komolyan, csak a világ felett érzett elemi erejű felháborodást. Az őrület határán imbolygó zseni volt, a legelbűvölőbb kellemetlen ember, aki mentes volt minden pedantériától, de ömlesztett, hektikusan begyűjtött adatait bármikor képes volt új, addig nem sejtett vagy nem érintett kontextusokba rendezni. Ha valahová belépett, szűkebbnek látszott a szoba. A precíz gyűjtőmunka volt a halála. Izzadva, szitkozódva végezte (de ha kellett, elvégezte, akár embertelen erőfeszítések árán is), a szó szoros értelmében furunkulusok nőttek tőle a valagára. A tőke egy részét ezért állva, egy írópadnál írta. "Megemlegetik még a kapitalisták a keléseimet!" - fenyegetőzött. És bizony, megemlegették.

Marx mindenkit lenézett. Magát is időnként. Nem tisztelt senkit és semmit. A Szovjetunióban tuti főbe lőtték volna. Ezek meg itt ma lehetőleg ne is javasolják. Az Marx megcsúfolása lenne. Féljenek is tőle, undorodjanak tőle. Akkor - ahogy ő maga írta - jól áskált az öreg vakondok.

(Ja, és hogy kicsoda ez a Rétvári Bence? Írásban kissé nehéz ezt kifejezni. Kérem, képzeljék el inkább, ahogy a számmal szellentést imitálok.)

A bejegyzés trackback címe:

http://herostratosphere.blog.hu/api/trackback/id/tr625769144

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Könnyen elkaptuk, uram! 2014.01.19. 19:04:16

@maxval, a gondolkodni igyekvő bircа: Tényleg, jézusról neveztek el utcát?
Vagy Istenről?

Gyuri bá 2014.01.19. 19:14:03

Gratulálok Konok Péternek. A vitriol öl.Sok ilyet, sokat!

Boli – Ch.T. is, meg hát! 2014.01.19. 19:14:53

"Ja, és hogy kicsoda ez a Rétvári Bence? Írásban kissé nehéz ezt kifejezni. Kérem, képzeljék el inkább, ahogy a számmal szellentést imitálok."

:))
Szerintem így is túlértékelitek! :D

aciduzzu 2014.01.19. 19:38:14

gyenge írás, nem a célja miatt.

egyébként a vitához elég egyetlen indok: marxizmus-leninizmus, ami miatt/következtében milliók haltak meg, százmilliók életét ették tönkre.

kb olyan reláció alapján ítélhető meg nálunk marx, mint ahogy izrálben nem népszerű wagner

Boli – Ch.T. is, meg hát! 2014.01.19. 19:52:31

@aciduzzu:
Ott, nálatok, Izraelben?
Mesélj, helyette a Csárdáskirálynő a menő? Tudtam!!!

Vén Csataló 2014.01.19. 20:05:06

Túl sokat azért nem tudtok Marx eftársról. A poszt szerzője se. :D
Tessék egy kis Paul Johnsont olvasni:
hydra.icgeb.trieste.it/~pongor/Mindenfele/Olvasnivalo/Johnson-Marx.htm

Heep Uriás (törölt) 2014.01.19. 20:11:56

Szókratésztól Wittgensteinig a filozófia nagy alakjai közül senkinek nincs szobra Magyarországon, se utca elnevezve róluk.
Marxnak is csak politikai okok miatt van. Most politikai okból támadják, és a poszt szerzője politikai okból védi. Valószínűleg ezért nem tartalmaz ész érvet a bejegyzés.
Marx mellesleg antiszemita volt, úgyhogy a legjobb az lenne, ha a Horthy szobor mellé állítanák a szobrát. Ott lenne a legjobb helyen.

Lindalinda 2014.01.19. 20:17:06

Az egyetemen 2 évfolyamos politikai gazdaságtan volt. Első év a kapitalizmus politikai gazdaságtana. Világos érthető szöveg. Második év Szocializmus politikai gazdaságtana. Ahogy a zseni Marx kitalálta. Na, akkor jöttem rá, hogy az egész egy hazugság, az emebri alaptermészettel teljesen ellenkező agylázas elmélkedés. Mondtuk a tanárnak, csak röhögöt -Tudom én is! Senki nem fog megbukni azt igérem, mondta.

Most a választások közeledtével a balliberális tökfilkók kezdenek rájönni arra, hogy nincs politikai képviseletük.
És nagy gáz lesz mert lehet be se kerülnek a Parlementbe. Csapkodnak fűhöz fához, mindenbe belekötnek. Röhögjünk rajtuk!

Lindalinda 2014.01.19. 20:33:48

Hep Úriás írta: Marx antiszemita volt...

Nénikéd, barátom:

Trier városában, a Rajna-vidéken (akkor a Porosz Királyság egy tartománya, ma Trier Németország Rajna-vidék–Pfalz szövetségi tartományának területén található) született 1818-ban, zsidó családban

szabodenesnk · http://szabodenesnk.hu 2014.01.19. 20:42:44

@Lindalinda: Te valószínűleg a Marxista estire járhattál a helyesírásod alapján.
Most lehet röhögni!

Lindalinda 2014.01.19. 20:43:08

Wikipédia: "A könyvek szellemi szerszámai voltak, nem pedig fényűzési tárgyak. »Rabszolgáim ők és engedelmeskedniük kell akaratomnak.« – Kénye-kedve szerint bánt velük, tekintet nélkül alakjukra, kötésükre, a papír vagy nyomás szépségére; sarkaikat behajtotta, széleiket ceruzavonásokkal borította el, soraikat aláhúzta. Jegyzeteket nemigen írt beléjük, de néha nem tudta megállni, hogy felkiáltó- vagy kérdőjelet ne tegyen, amikor valamelyik szerző bakot lőtt. "

Tipikus zsidó vonás, erős kritikai érzék. Mindenki bakot lő, ő meg elmondja, hogy majd minden ember csak annyit kér a javakból, amennyi épp csak kell neki No comment

Heep Uriás (törölt) 2014.01.19. 20:43:27

@Lindalinda: A nénikém? Intelligens ember vagy, ez látszik.
Amúgy mi az összefüggés kiscsillag? Egy zsidó nem lehet antiszemita? Bobby Fischer világhírű sakozzó is zsidó volt, és harcos antiszemita.
Marx is antiszemita volt, ez tény.

www.judapest.org/190-eve-szuletett-karl-marx/

vitéž munkášőr 2014.01.19. 21:02:55

@Lindalinda: milyen egyetemre jártál shitnyik? csak azért, mert én középiskolába se engedtelek volna

Konok Péter 2014.01.19. 21:05:28

Marx antiszemitizmusát sokszor emlegették az alapvető szövegértési nehézségekkel küszködők; ettől "tény" azért még nem lesz belőle. Lindalinának, szegénynek, csak annyit: a kapitalizmus politikai gazdaságtanát (a "világos érthető szöveg"-et) - Marx írta meg. A szocializmuséhoz nemigen volt köze (lévén hogy ugye meghalt 1883-ban, és különben sem szeretett futurológiával foglalkozni). De ezt te is tudnád, ha kicsit is odafigyeltél volna az egyetemen.

Konok Péter 2014.01.19. 21:07:51

@Vén Csataló: Hát Paul Johnsonnal azért én nem dicsekednék... zenében mi megy nálad, lakodalmas rock?

vitéž munkášőr 2014.01.19. 21:07:51

@szabodenesnk: index címlap - kezdődik. eligazítás letudva a Szentkirályiban. megírom

@Konok Péter: gratulálok a poszthoz. a többi is nagyon kedvemre való!

Erő e-meló 2014.01.19. 21:08:20

Azt a Marxot, akit a fennálló kommer establishment főisteneként próbálták belekalapálni a fejekbe annak idején, most megpróbálják a neoestablishment konok papjai jópofa punkként eladni a saját köreiknek

Csakhogy a tényleg mosdatlan, torzonborz, kicsapongva és ingyen élő (Engels kapitalista vállalkozásainak jövedelméből kitartott) Marx nekem semmivel se szimpatikusabb, mint az a változata, akinek kötelezően ott kellett lennie minden város utcanévlistáján, minden fontosabb közintézményben és irodában Rostocktól egészen Vlagyivossztokig

Vigyétek a 3,14-csába a Marxotokat, állítsátok fel a szobrát a Sirály kocsmában oszt lehet körülötte ugrálni benarkózva. Ha élne, lehet hogy ő is csatlakozna hozzátok

Konok Péter 2014.01.19. 21:10:18

@Erő e-meló: "Ha élne, lehet hogy ő is csatlakozna hozzátok". Igen. Én is így gondolom.

maxval, a gondolkodni igyekvő bircа · http://maxval.co.nr 2014.01.19. 21:20:44

@tomwar:

Marx tragédiája az, hogy fő követői NEM forgatták ki.

Jézust volt aki kiforgatta, de az Egyház mindig hű maradt hozzá.

maxval, a gondolkodni igyekvő bircа · http://maxval.co.nr 2014.01.19. 21:22:06

@Könnyen elkaptuk, uram!:

Ez felesleges lenne, bár erre is van péla, pl. a Szentháromság tér Bp-en.

maxval, a gondolkodni igyekvő bircа · http://maxval.co.nr 2014.01.19. 21:24:47

@Konok Péter:

Marx zsidó származású volt, de ő magát németnek tekintette, nem zsidónak. S nem volt antiszemita, sem rasszista.

Heep Uriás (törölt) 2014.01.19. 21:46:02

@Konok Péter: Az a baj, hogy adós vagy érvekkel a Marx szobor mellett. Persze, vicces ez a fölényeskedő gúnyolódás, meg illik is egy magasan kvalifikált gondolkodóhoz, hogy lenézően kezelje a bugris csőcseléket.
És az is biztos, hogy egy imádnivaló kávéházi bohém volt ez a Karcsi gyerek, meg biztos te is az vagy, és a magadfajta bohém lelkek maximum kinyilatkoztatni tudnak, és nem süllyednek olyan mélyre, hogy érvekkel is alátámasszák a hitvány aljanépnek (akikért pedig szívből, önzetlenül küzdenek), miért is az az egyetlen helyes és igaz út, amin ők járnak.
De én mégis csak kíváncsi vagyok valamire.

Méghozzá arra, hogy egy kapitalista, liberális demokráciában, miért kell egy közgazdasági egyetemen Marx szobrának éktelenkednie?
Marx mind a kapitalizmussal, mind a liberális denokráciával szemben súlyos ellenérzésekkel viseltetett. Vagy ez is csak koholt vád, mint az antiszemitizmus? Valójában a kapitalizmust, a liberális demokráciát, és a zsidókat is szerette, csak hát olyan bohém volt a lelkem, hogy könnyű félreérteni?

Kis ember 2014.01.19. 21:47:52

@maxval, a gondolkodni igyekvő bircа:
" Egyház mindig hű maradt hozzá."
Muhahaha.

A poszthoz:
Volt egyszer egy egész jelentéktelen író, Arthur Koestlernek hívták. Ő mondta egyszer:
"Azzal tudok vitatkozni, aki marxista, azzal is, aki antimarxista, de azzal nem tudok, aki nem olvasta Marxot.
Hát, ha neki jó volt, jó lesz nekünk is.

FILTOL · http://hulyekkimeljenek.blog.hu/ 2014.01.19. 21:54:24

jah, lehet, hogy jó dílere volt...és drogos agyából sokminden kiugrott, végül is freud is masszív kokainista volt egy időben...
de azért azt a pármillió halottat ne feledjük már akit maga mögött hagytak a követői...

Kis ember 2014.01.19. 21:54:43

@Heep Uriás:
Pont azért van helye egy liberális demokráciában, mert felhívja a figyelmet a kapitalizmus hibáira. A jó kritikust tessék tisztelettel fogadni. :)

Kis ember 2014.01.19. 21:56:59

@FILTOL:
Marx kb. annyira felelős a követői által elkövetett gaztettekért, mint amennyire Jézus az inkvizícióért és a keresztesháborúkért.

vitéž munkášőr 2014.01.19. 21:57:29

@Heep Uriás: ezt a linket a vincentről smitteltem:

www.thebigquestions.com/wp-content/uploads/2009/12/aeaCalendar.jpg

ha már valami éktelenkedik. szerintem jobb ötlet lenne, ha Marx szobra társaságot kapna. mondjuk a linken látható kép alapján

Heep Uriás (törölt) 2014.01.19. 21:58:15

@Kis ember: Szerintem inkább abszurd ez a dolog. Kb. olyan, mintha a Pázmány Péter Katolikus Egyetem halljában Luther Márton szobra állna. Csak az a baj, amilyen abszurd országban élünk, már senkinek nem tűnnek fel a minket körülvevő abszurditások, amitől egy külföldi biztos röhögőgörcsöt kapna.

Ad Dio 2014.01.19. 22:03:18

Közterületet olyan emberről nevezzünk el, akivel kapcsolatban legalább hozzávetőleges társadalmi konszenzus van, ami szerint méltó rá.

Marx nem ilyen.

Heep Uriás (törölt) 2014.01.19. 22:04:57

@vitéž munkášőr: Persze az más lenne, ha egy szoborcsoport része lenne, jelentős közgazdászok alakjai között. De úgy, hogy egyetlen közgazdasági gondolkodó szobra van ott, és pont azé, aki a jelenlegi közgazdasági rendszer legnagyobb eszmei ellensége volt, az így elég abszurd.

vitéž munkášőr 2014.01.19. 22:07:46

@Heep Uriás: ez Abszurdisztán. még nem is hallottad? ;-)

Konok Péter 2014.01.19. 22:24:33

@Heep Uriás: Nincs olyan, hogy "jelenlegi közgazdasági rendszer". Csak mondom.

kvadrillio 2014.01.19. 22:24:38

"Kérem, képzeljék el inkább, ahogy a számmal szellentést imitálok.)"

...NU, EZ ITT A BAJ ! :o)
RÉTVÁRI NEM SZERETI A FINGSZAGOT !
MARX PEDIG MAJDNEM MINDIG BÜDÖSET FINGOTT !!!!!

Heep Uriás (törölt) 2014.01.19. 23:29:07

@Konok Péter: Ügyesen megragadtad mondandóm lényegét. :D

Kis ember 2014.01.19. 23:55:22

@Heep Uriás:
Hát mondjuk nem ártana neki. :) Ha nincs Luther még az a csöppnyi modernség se lenne a katolikus egyházban.
De komolyra fodítva a szót: Marx igenis professzionálisan kielemzik a kapitalista közgazdaságot, legalább olyan fontos alaptételeket fogalmazott meg, mint pl.

Kis ember 2014.01.20. 00:06:32

Na lemaradt a vége.
...Milton Friedman, csak hogy egy példát említsek.

tomwar 2014.01.20. 07:57:53

@maxval, a gondolkodni igyekvő bircа: Egyikben sem ertek egyet Veled:
Az Egyhaz ma sem tartja be Jezus tanitasait. A sajatjait is ritkan....(amennyiben Egyhaz alatt a romai katolikust ertjuk....)

tomwar 2014.01.20. 07:59:02

@Kis ember: :-))) Es milyen sokan vannak!!!

maxval, a gondolkodni igyekvő bircа · http://maxval.co.nr 2014.01.20. 08:21:15

@tomwar:

A római katolikus egyház betartja Jézus összes alapvető tanítását. Igen, egyes dolgokban nem mindent, de az alapban mindent.

tomwar 2014.01.20. 08:24:02

@maxval, a gondolkodni igyekvő bircа:
Nekem ugy tunik, hogy a szegenyseget nem igazan...
Az Egyhaz ugy viszonyul Jezus tanitasaihoz, mint a kommunista diktatorok Marxhoz: ami alatamasztja a tenykedesuket, az kiemelik s maguk javara hasznaljak.

maxval, a gondolkodni igyekvő bircа · http://maxval.co.nr 2014.01.20. 08:33:46

@tomwar:

Nem, ez tévedés. A szegénység nem parancsolat. Jézus személyes példáját a szerzetesek követik ebben.

A kommunista diktátorok hűek Marxhoz. Miben nem azok?

Kis ember 2014.01.20. 08:43:12

@maxval, a gondolkodni igyekvő bircа:
Naná. Ezer éve betartja, mi? Mint a pedofil papok mostanában, amiből párszázat el is kellett bocsátani. Vagy mint azok, akik nem osztogatják szét a vagyonukat, ahogy Jézus mondta. Hát persze.
Eddig is egy hiteltelen troll voltál, de most már teljesen elveszetted az arcodat.

maxval, a gondolkodni igyekvő bircа · http://maxval.co.nr 2014.01.20. 09:00:03

@Kis ember:

A szerzetesek vagyontalanok.

S mindig, mindenhol vannak, akik megszegik a szabályokat. Igen vannak papok, akik házasságon kívüli szexuélis életet élnek, vannak homokosok is, vannak pedók is, vannak akik lopnak, stb. Amíg ez egy törpe kisebbség, nincs gond.

Kis ember 2014.01.20. 09:11:57

@maxval, a gondolkodni igyekvő bircа:
Nem azt írtad, hogy a szerzetesek tartják be a jézusi tanítást, hanem hogy az egyház. És nem törpe kisebbség, legalábbis ahogy több kiugrott kispaptól hallottam.
A középkorban intézményesített formában öltek Jézus nevében - pont úgy, ahogy később Marx nevében.

maxval, a gondolkodni igyekvő bircа · http://maxval.co.nr 2014.01.20. 09:16:47

@Kis ember:

Az Egyház egy szervezet, melyet Jézus alapított személyesen. A földi része gazdag, hiszen a földi életben a dolgok pénzbe kerülnek, s az ige terjesztése is pénzbe kerül.

Jézus nevében öltek, az államok, nem az Egyház. Bár tény, volt idő, amikor ebben egyházi emberek aktívak részt vettek.

Marx esetében meg az ölés az eszméből következő fejlemény.

Kis ember 2014.01.20. 09:21:37

@maxval, a gondolkodni igyekvő bircа:
Szerinted.
Érdekes az az elképzelésed is, hogy gazdagnak kell lenni ahhoz, hogy megvehessük azokat a dolgokat, amelyek pénzbe kerülnek.

tomwar 2014.01.20. 09:29:49

@maxval, a gondolkodni igyekvő bircа: Mennyit olvastal Marxot? Es mit?
Az ige terjesztese nem kerul penzbe - a marketing igen.
Jezus kovetoi hogyan kovetik ot, ha nem kovetik a peldajat?

maxval, a gondolkodni igyekvő bircа · http://maxval.co.nr 2014.01.20. 09:55:05

@Kis ember:

Bizony ez a helyzet. Én voltam már egyházi vezetőségi tag, s el tudom mondani neked, hogy milyen hatalmas költségek vannak.

maxval, a gondolkodni igyekvő bircа · http://maxval.co.nr 2014.01.20. 10:07:25

@tomwar:

Igen, ez igaz, a gond az, hogy ezek hová vezetnek.

Kis ember 2014.01.20. 10:08:21

@maxval, a gondolkodni igyekvő bircа:
Nos én is voltam (valószínűleg másik egyházban, mint te) és tudom, hogy a működési költségek megléte nem egyenlő a gazdagsággal. Ebből látszik, milyen kificamodott értékítéleted van.

maxval, a gondolkodni igyekvő bircа · http://maxval.co.nr 2014.01.20. 10:11:58

@Kis ember:

Nem is gazdagság a cél, hanem az elegendő pénz. De ez manapság gazdagságot jelent sajnos.

tomwar 2014.01.20. 10:54:49

@maxval, a gondolkodni igyekvő bircа: Jelnleg a kommunizmus nem meghatarozo a vilagban. (valojaban sosem volt, a kommunizmus utopiajanak eltorzitasaval letrejott egyeduralkodo-diktatorikus rendszereknek semmi koze a kommunizmushoz, kizarolag nevukben)

PeniValdes 2014.01.20. 10:57:00

Adam Smith, Keynes, Friedman szobor van az egyetemen? Mert ha van, akkor Marx okés, de ha nincs akkor nagyon nem okés.

2. nem kell szétosztani a vagyonod az üdvösséghez.

Konok Péter 2014.01.20. 11:44:14

@Penivaldes: Nem teljesen értem a felvetésedet. Tehát nem tehetek a kertembe egyetlen kertitörpét, hanem csakis hetet, plusz a Hófehérke, a gonosz mostoha, és a jószívű, ámde kevéssé megbízható vadász szobrát?

Konok Péter 2014.01.20. 11:49:28

@maxval, a gondolkodni igyekvő bircа: "A szerzetesek vagyontalanok." Hát izé. Külön-külön, hivatalosan. Gondolom, azt te sem állítod, hogy a szerzetesrendek is vagyontalanok lennének, és megannyi éhező rendfőnök járná alamizsnáért könyörögve e Siralomvölgy göröngyös ösvényeit. A legbarokkosabban dőzsölő szovjet főfunkciknak sem volt hivatalosan magánvagyona. Papíron az mind csak a dolgozó nép alkotta "szocialista állam" vagyona volt, köztulajdon, amit ők csak használatra kaptak, mint a dolgozó nép manifesztációi.

PeniValdes 2014.01.20. 12:06:38

@Konok Péter: pedig egyszerű. törpéknél maradva: ha kirakod a 7 törpe szobrát, mind a kertedben, és én meglátogatlak, és látom, hogy ott van a hét törpe, akkor abból én személy szerint azt a következtetést vonom le, hogy te csináltál egy parkot, amivel tisztelegsz a törpetörténelem különböző törpefilozófiái előtt. Ha viszont csak Szundi szobrát látom a kertedben, akkor azt fogom hinni, hogy te a Szundi által képviselt törpefelfogást vallod magadénak. Mert az ő szobrát raktad csak ki.

Konok Péter 2014.01.20. 12:46:09

@Penivaldes: De hogy a törpéknél maradjunk, én nem akarom az egész törpetörténelmet sorra venni, hiszen akkor meg se mozdulhatnék a kertemben (sem törpéből, sem közgazdászból nem csak hét volt), csak mondjuk annak, aki a törpológiát, a mai formájában, lényegében először gatyába rázta. Ha ez momentán a Szundi volt, akkor a Szundinak. (Mondjuk Adam Smith-nek még valóban ott lenne a helye.) Amúgy én nem arról írtam, hogy kell-e szobrot állítani Marxnak, vagy sem (privát véleménynem szerint senki élőnek és egykor éltnek sem kell szobrot állítani, mert marhaság)- hanem hogy egy ilyen kis Rétvári izécske ne nyafizzon már ez ügyben, mert kínos és röhejes. A szobor engem nem érdekel, én nem tenném ki a nappalimban, de valószínűleg Marx is kiröhögte volna.

PeniValdes 2014.01.20. 13:07:05

@Konok Péter: tudom miről írtál. én a kialakult helyzetről mondtam véleményt.

PeniValdes 2014.01.20. 13:07:50

@Konok Péter: na de marhára nem Marx volt az aki gatyába rázta, hanem Adam Smith:)

maxval, a gondolkodni igyekvő bircа · http://maxval.co.nr 2014.01.20. 14:56:34

@tomwar:

Tudnád vázolni, hogy mit torzított Lenin és Sztálin Marxhoz képest?

maxval, a gondolkodni igyekvő bircа · http://maxval.co.nr 2014.01.20. 14:58:13

@Konok Péter:

Rendtől, közösségtől függ. Ahol gazdagság van, ez ottsem a tagok luxuséletét finanszírozza.

Kis ember 2014.01.20. 15:05:31

@maxval, a gondolkodni igyekvő bircа:
Azzek, ha nem olvastál Lenint meg Marxot, akkor minek okoskodsz?
Mert ha olvastál volna, akkor kapásból tudnád a választ.

Kis ember 2014.01.20. 15:15:37

@maxval, a gondolkodni igyekvő bircа:
Á nem.
" Ferenc pápa bírálta a papi fényűzést, a luxusautókat, a vagyongyűjtést, azt, hogy pénzt kérnek egyházi szolgálatokért."
(iit: nol.hu/kulfold/20131018-ki_tanitja_az_erkolcsot_)

és
index.hu/belfold/2010/10/26/negyven_rendbeli_feljelentes_a_pecsi_puspok_ellen/

De napestig sorolhatnám. És nem új jelenség. Volt egy Luther neki fickó, pont ezzel lett tele a hócipője, azóte se sok minden változott.

tomwar 2014.01.20. 15:58:35

@maxval, a gondolkodni igyekvő bircа: Nem. Ahogy Te sem azt, hogy torzitottak el a tanitast a papak a 265.-ig.
Megjegyzem, Ferencet pozitivan szemlelem.

maxval, a gondolkodni igyekvő bircа · http://maxval.co.nr 2014.01.20. 16:02:32

@tomwar:

Nem történttorzítás a keresztény tanításban az általad említett időszakban, az Egyház sikeresen megőrizte az eredeti tanítást.

tomwar 2014.01.20. 16:10:54

@maxval, a gondolkodni igyekvő bircа:
Ebben nem ertunk egyet.
De nem is kell, ugyanis szamomra a cselekedeteik arulkodoak....es ennyi eleg is.

TamasGM 2014.01.20. 17:40:57

@Lindalinda: No de szívem. Marx erről nem írt, különösen nem ilyen marhaságokat. Nem is tudtam, hogy vannak még emberek, akik Marxot & a marxizmust a sztálinista & posztsztálinista "tudszoc" & hasonlók alapján ítélik meg. Karl Korschtól Alain Badiou-ig és Robert Kurzig számtalan jobb mű van, amelyből lehetne tájékozódni. Nagyon kérem, felejtse el a tanultakat, továbbá azokat a tévhiteket, amelyek a nem létező "emberi természet"-hez kapcsolódnak. Az ember pont attól az, ami, hogy nem természeti, hanem történelmi lény, ennél fogva változik, tehát nem lehet állandó "természete". Ön is meg fog változni. Olvassa Marxot, jobban érzi majd magát. Nálam bevált - pedig elvadult antikommunista & antimarxista voltam hajdan. (Akkoriban, amikor ön a tudszocot hallgatta - amiért őszintén sajnálom.) Szeretettel TGM (Konoknak gratula)

hajrá haverország hajrá haverok 2014.01.20. 18:58:57

@maxval, a gondolkodni igyekvő bircа:
nem akartam beleszólni eddig ,de olyanokat csúsztatsz már itt a "1házaddal" kapcsolatban, hogy majdnem lefordultam a székrű'.
Azt állítod ,hogy Marx eszmeiségéből fakad a gyilkolászás- tehát :le(ki) vele.
Bezzeg a drágaanyaszent1ház sose tett ilyen csúnya dolgokat. Csak a csúnya emberek.
Te figyu azt hagyjuk ,hogy ez netto kamu:
gondolok itt a vérnösző ,anyabszó ,tömeggyilkos pápákra,akiktől a mai napig nem határolódott el Vatikán állama, sőt töretlen pápai vonalról hadoválnak Pétertől fogva.(Egyszer kajakra kiszámolom hány tömeggyilkos is van ebben a panteonban.)
De.
Az a gond, hogy nem veszed észre ,hogy pont az ilyen ájtatos, műmajer, hitlerjugendes ifjú"keresztények" voltak spanban- kis hazánkban kimagasló serénységgel- a tömeggyilkos nácikkal,mint ezek a mostaniak.
Ha ezt a rétvári gyereket mondjuk nem zavarja horthy szobor, 2 megállóra amott, akkor mi a pöcsömet hadovál emitt.?
hm?
Persze költői a kérdés, nyílván akciózik a kis csicska. Szó nincs itt tisztességes egyenlő mércéről.
Horthy ugyanis tettleg vett részt ember - és honfitársaink kiirtásában, és nem későbbi követői, valamint félremagyarázói hivatkozták rá fegyverrel a kézben.
Tehát akkor már inkább azzal a szoborral kéne a kritikai sort kezdeni, Nemde?

maxval, a gondolkodni igyekvő bircа · http://maxval.co.nr 2014.01.20. 19:06:05

@hajrá haverország hajrá haverok:

Szépen halandzsázol, elismerem, de ennek mi köze ahhoz, amit én írtam?

hajrá haverország hajrá haverok 2014.01.20. 19:33:20

@maxval, a gondolkodni igyekvő bircа: Üdv
végülis hagyhatjuk, látom hajthatatlanul hiszed, h marxnak nem jár még 1 utcanév se. Miközben wassalbertezgetnek , meg horthy kultoznak a fiúk rendületlenül. És ehhez remek alsó szólamot szolgáltat ez a ifjú"keresztyén" brigád.
És azt is ,hiszed , hogy anyaszentegyházad mindenben követi a Nazareti előirásait.
Reménytelen, h rávilágítsak, miért gáz a klerikál-fasisztoid állam vezetésünk (aminek megnyilvánulásait szemlélhetjük napi szinten), pont úgy ,ahogy gáz volt a múlt században is.

És lényegtelen, hogy mit hazudozik 1 ilyen kis rétvári ifjunáci, mert akkor se kell foglalkozni vele, ha van 5% igazság alapja annak,amit mond.

hajrá haverország hajrá haverok 2014.01.20. 19:41:14

Ja bocs meg ez a "pénz kell az igehírdetéshez " című állításodat is kapásból szembeállítanám 4-5 idézettel ( a Bibliából nyilván), csak nem akarnám átalakítani a blogot egy ilyen:
"Könnyek nélkül a Teremtőről" tipusú gyorstalpaló, távoktató oldallá.
béke

maxval, a gondolkodni igyekvő bircа · http://maxval.co.nr 2014.01.20. 19:47:24

@hajrá haverország hajrá haverok:

Mi köze a Marx utcanévnek a Horthy és Wass utcanévhez?

Mi köze az Egyház történetének ahhoz, hogy milyen a kormány?

hajrá haverország hajrá haverok 2014.01.20. 20:14:23

@maxval, a gondolkodni igyekvő bircа:
No a második állításoddal totál 1et értek, de nem is gondoltam, hogy Te lennél az egyház:), max képviseled azt a nézőpontot.

De az első állításod alapján azt kérdezem:
Ember, Te most húzol engem?
Pont azt fejtegetem, hogy ezt az egész purparlét 1 szobor körül, csak ebben a kontextusban érdemes megvizsgálni, hogy:katolikus
egyház történet-aktuális kormányok-bűnözőkből faragott hősök stb.
Akkor most miért kérdezed, hogy ezeknek mi köze 1máshoz?

Kis ember 2014.01.20. 20:44:11

@hajrá haverország hajrá haverok:
Hagyd el, mikor bebukik úgyis elegánsan csöndben marad. Lásd az én fenti vitámat vele.

Konok Péter 2014.01.20. 20:48:52

@maxval, a gondolkodni igyekvő bircа: "Rendtől, közösségtől függ. Ahol gazdagság van, ez ottsem a tagok luxuséletét finanszírozza." Nahát! Egész jó a humorod!

maxval, a gondolkodni igyekvő bircа · http://maxval.co.nr 2014.01.21. 08:11:02

@hajrá haverország hajrá haverok:

Tudod mi az egész akció lényege: az, hogy választási kampány van. A Fidesz ismét csinált egy csapdát a ballib ellenzéknek, s az meg tapsolva bele is esett.

Akarod az én véleményemet? Szerintem sem helyes, hogy egy kommunista emlékmű van egy magyar egyetemen. Viszont ebből ekkora problémát csinálni abszurdum, legyen ez az egyetem belső ügye. Ráadásul nevetséges az antiszemitizmus vád Marxszal kapcsolatban.

maxval, a gondolkodni igyekvő bircа · http://maxval.co.nr 2014.01.21. 08:11:44

@Kis ember:

Melyik kérdésedre nem válaszoltam? Ha ez történt, ismételd meg.

PeniValdes 2014.01.21. 09:20:36

az eltorzított marxi tanításos dolgot átkéne gondolni...
Leszek Kolakowski nyomán mindenképpen.

Konok Péter 2014.01.21. 10:55:41

@Penivaldes: Könyörgöm, nincs "marxi tanítás". Filozófia és filozófiatörténet van, közgazdasági metodológia és analízis van, történettudomány és történetfilozófia van, publicisztika és politikai publicisztika is van - de "tanítás" nincs. Kolalowski - a megtért bűnösök tipikus neofita önbizalmával - saját korábbi sztálinizmusából (ideológiai becenevén: marxizmus-leninizmus) indult ki, abba képzelte bele azt a Marxot, akit aztán - egy másfajta kísértetként - bírálhatott. Az "eltorzítás" elemzésének és újragondolásának egy egyébként könyvtárakra rúgó irodalma van - a TGM által fentebb javasoltak mellett határozottan ajánlanám még Guy Debord rövid, de frappáns elemzését A látvány társadalma 4. fejezetében (A proletariátus mint alany és reprezentáció), vagy ezt a kis összefoglalást: libcom.org/files/What_is_To_Be_Done.pdf

hajrá haverország hajrá haverok 2014.01.21. 11:26:50

@maxval, a gondolkodni igyekvő bircа:
na ugye
kapisgálod Te ,csak olyan mintha játszanád a lükét.
Nyilván elterelő a hadművelet.
Közben lehet kicsit "paksozni", "közgépezni"etc.

Miközben az ország olvasottabb fele, elvi vitákat folytat,ahelyett, hogy a jelen és a jövő kérdéseire keresné a pragmatikus válaszokat.

A módszer ismert és kifinomult. A kis fegyverhordozók (ld rétvári uram)hintik a mákonyt, a totál nevetséges akcióikkal
(pl belorussz nagykövetség előtti szeánsz), addig is a lényeges kérdésekben ,fajlagosan kevesebb idő jut a diskurzusra.

PeniValdes 2014.01.21. 16:02:58

@Konok Péter: szerintem nem eltorzitották, csak leegyszerűsítették. a kettő nem ugyanaz. a marxi gondolatok valóban differenciáltabbak annál, mint amit a naplopók szajkóztak. Meg a provokatív kérdésem, Lenin és társai miért éppen Marxot választották ki kedvenc hősüknek?
választ nem várok.

Levee44 2014.01.21. 19:19:39

@Brendel Mátyás:

Brendel, te tényleg ennyire ostoba vagy?

2014.05.09. 07:53:40

@Konok Péter:
@TamasGM:

Mivel Önök eléggé elmélyültek Marx és Bakunyin életművében (plusz a marxista és anarchista tradícióban), a következőket kérdezném, pusztán a kíváncsiságom kielégítése végett:

- a Marx és Bakunyin vita kapcsán -

1, A Marx és Bakunyin közötti vita valójában miről szólt? Min rúgták össze a port?
2, Önök személy szerint kinek adnak igazat a vitában és miért?
3, Tényleg igaz, hogy Marx és Bakunyin gyűlölték egymást, vagy ez csak újabb ostoba urban legend?

2014.05.09. 08:12:09

@maxval, a gondolkodni igyekvő bircа:

Kijelentéseket teszel Marxról, de nem fejted ki őket. Miért nem? Mert képtelen vagy rá, azért. Azt mondod, olvastad az alapműveket (a Marx és Lenin által írottakat), de szerintem csak beleolvastál. Viszont ezzel a felszínességgel a saját antikommunista identitásodnak ártasz, nem is kicsit.

Az antikommunizmus ott kezdődik, hogy elolvasom és értelmezem az alapműveket; ha tudom, beszerzem és elolvasom az alapművek bírálatait, aztán úgy alakítok ki szintézist. Te láthatóan nem ezt teszed.

Nekem van olyan antikommunista ismerősöm, aki képes dekonstruálni Marx téziseit, méghozzá igényesen és körültekintően. De amit te teszel, az nem dekonstrukció, elolvasni és megfontolni való kritika, hanem pusztán személyeskedés (árnyékboksz, ahogy egy ismerősöm mondaná).

"Marx, te gyilkos!"

Ez aztán az érv!

Igazából nincs mit csodálkoznom. Magyarországon egyre inkább a béka segge alatt van a konzervatív kritika (meg sajnos maga a konzervativizmus is). Egyre kevesebben olvasnak Molnár Tamást (aki egyébként olvasta az általa bírált baloldali és liberális szerzőket), helyette az olyan szerzők dübörögnek a TOP 100-ban, mint Gabrielle Kuby és hasonszőrű társai.

Ezt nem szidásból mondom, hanem hogy kapd össze magad. Az antikommunizmus tudás és ismeret nélkül csak annyit ér, mint egy focihuligán egy tüntetésen. Építés helyett rombol.

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.05.09. 09:50:41

@Ahasverus:

A marxizmus megértéséhez nem kell minden művet elolvasni. Marx üzenete és alapvető mondanivalója összefoglalható pár mondatban.

2014.05.09. 10:05:30

@maxval a gondolkodó birca: Hát persze.

Mint ahogy egy mondatban képes vagy összekeverni egymással a "marxizmus", a "kommunizmus", az "anarchizmus" és a "bolsevizmus" fogalmát.

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.05.09. 10:25:00

@Ahasverus:

Sajnos nem. De te fanatikus vagy, így úgysem fogod ezt megérteni.

2014.05.09. 12:21:59

@maxval a gondolkodó birca: Nem fanatikus, csak olyan ember, aki árnyaltan közeledik komplex dolgokhoz, több oldalról nézve egy dolgot, kerülve a súlyos leegyszerűsítéseket.

Mindenesetre feljöttél bunyózni egyet Konok Péterrel, s mivel felkészületlen voltál (ismerethiány), ő nyerte meg a mérkőzést.

Én a helyedben olvasnék a témában...

2014.05.09. 12:35:11

@maxval a gondolkodó birca: Hogy látod? Legyőzted az itten vitapartnereket? Mehetsz a következő csatamezőre?