Fáradt, megkeseredett ember volt a pedellus. Egy egész, fekete pedellusi élet terhét viselte csapott, korpapettyezte Armanis vállán, bár – őszinte pillanataiban ezt be is vallotta magának – tulajdonképpen világéletében pedellus akart lenni. Kisgyerekként ájult, borzongó…

- Laaajooos!!!! Lajosooooom?!!! Hol a fenében vagy???!- Itt vagyok, drága Máriám, ne üvöltsél már úgy, mint egy komplett stájer jódlidalárda, mert leesik a fejemről a szentkorona... a múltkor is hogy elgörbült rajta a sörnyitó... na, mi van?- Már megint írtak ezek a Fuggerek. Azt…

Nem hiszem, hogy valaha is kitűzném magamra a vörös csillagot. Na nem azért, mert ezek megtiltják. Amúgy is jobban vonzódom az anarchista feketéhez, vagy éppen az anarcho-kommunista vörös-feketéhez (aminek van egy szindikalista verziója is, máshol van a vágás, sajátos ez a pedáns…

- Jó napot kívánok, Miniszterelnök úr! - Köszönöm… - Bizonyos sajtótermékek arról beszélnek, hogy ön… hogy is mondjam csak… hát ugye, megverte a Demokráciát. - Ez így nem igaz. - Természetesen. De azt látjuk, hogy a Demokrácia orra kissé bedagadt, szemén lila monokli.…

Reggel van. Tömeg van. Tömegben vagyok tömegember. Zembertömeg. Tömegelünk. Sokemberként egyformán. Metró nem jön. Szép, új metró, de nem jön. Így nem akkora öröm azért. Hat perc. Kisapró nemlenne? Nemlenne. Máskor lenne, most nem, ideges vagyok. (Kicsit azért szégyenkezem.)…