– Na, mit szóltok ehhez az izé… Viktorhoz? – fordult Árpád szobra a vezérekhez, mikor a békemenetelők után takarító utolsó utcaseprő is elhagyta a Hősök terét. A vezérek zavartan Töhötömre néztek. Őt a hülye neve miatt Árpád sosem vette igazán komolyan. – Hát, Főnök, ő hozzád szokta hasonlítani magát – mondta óvatosan Töhötöm. – Annyi igazság van a dologban – morfondírozott Árpád – hogy én is a haverjaimnak meg a retyerutyámnak osztogattam a mások birtokait, na de kérem, micsoda különbség! Én nem a Szvatopluk lábzsámolyából lettem a honfoglalók vezére… na meg ízlésem is van… narancssárga nyakkendő… rémes. Engem ez az új boszorkányüldözés zavar – kiáltott át nekik Könyves Kálmán.  Ezek megint strigákat látnak minden bokorban. – Azért az igaz, hogy kemény kézzel kell az ellenséggel bánni – vitatkozott vele Szent István. – Bár annak kifejezetten örülnék, ha nem hurcolásznák rendszeresen körbe a kemény kezemet a csuhások… eléggé kínos érzés… - Hát kedves üköm, már meg ne haragudjál, de így az ellenségről szólva, te idehívtál germánt-taljánt, a saját véreidnek meg forró ólmot öntöttél a legkülönfélébb testnyílásaiba – szólalt meg Szent László is. – Ez a kis mitugrász legalább családbarát, mikor a saját családjáról van szó…  Propaganda kérdése az egész – vélte Mátyás. – Én is agyoncsapdostam meg száműztem magam körül mindenkit, a nevelőimet, a barátaimat… de az a Bonfini minden pénzt megért… a közmédia, az a fontos! Persze nem árt néhány kormányzati siker sem. De én is mindig azt magyaráztam, hogy „V. László tehet az egészről”, meg „az elmúlt tizennyolc év”, és „V. László, ha tehetné, ma is a vérpadra küldene bennünket…” Működik ez…  Igen, az mindig működött, hogy „a rohadt Habsburgok tehetnek róla” – helyeselt Kossuth, és Thököly, Bethlen, Bocskai és Rákóczi egyetértően bólogattak. – Még szerencse, hogy ennek a Viktornak a papája, az a kis kopasz, az eltüntette innen a szobraikat…  A druszám? Az nem is volt ennek a papája – jegyezte meg Mátyás, az igazságnak megfelelően, amiről híres volt. – Csak hasonlítanak. – És mit szóltok a tömeghez? – kérdezte II. András.  Utoljára akkor láttam ennyi frusztrált embert, mikor a nemesek kiverték belőlem az Aranybullát. – Engem a tatárjárásra emlékeztetett – mondta IV. Béla, de hát őt tulajdonképpen minden a tatárjárásra emlékeztette, ezért álmában gyakran kiáltozott. – 1957-ben nagyobb tömeg volt – ingatta a fejét Kossuth – és nekem jobban tetszett annak a kis péklegénynek a beszéde… abban volt még lendület. Mintha csak magamat láttam volna… de ez a töpszli… hé, Szárnyas, te mit gondolsz? Onnan fentről jobban látni. – Nem igazán tudott érdekelni – söprögette a válláról a galambszart Gábriel arkangyal az oszlop tetején. – Cseppet sem lelkesedem ezért a bagázsért, amióta valami kaméleont festettek a helyemre. De idáig amúgy sem nagyon hallatszott fel a beszéd. – Pedig jobb lenne, ha résen lennél – mutatott rá Huba. – Itt lent azt pusmogták ám sokan, hogy „Viktor a főisten, igazából az ő szobrának kellene ott legfelül állnia…”. – Nekem azért tetszett, hogy rólam nevezték el a menetet – örvendezett a Béke szobra. – Érdekes, hogy közben mégis folyton engem emlegettek – lengette meg kezében kígyóját a Háború. – Jó beszéd volt nagyon! Nekünk bejött – nyihogtak a szekereiket húzó lovak. – De azért jobban szeretjük a Nemzeti Vágtát! 

A bejegyzés trackback címe:

https://herostratosphere.blog.hu/api/trackback/id/tr285597429

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása