- Üdvözöljük kedves utasainkat a Sólyom Nemzeti Légitársaság kánaáni járatán. Kérjük, csatolják be biztonsági öveiket, és tapsolják meg a Kapitányt!

- Elnézést, kisasszony...!

- Asszony vagyok, uram. Az SNL gépein csakis rendes, keresztény házasságban élő utaskísérőket alkalmaznak. Itt van a táblácskám is: Kovács Jenőné. Szóval miben segíthetek?  

- Önök nem mentek csődbe?

- Dehogy, uram. Mi Kánaánba megyünk. Közvetlenül, átszállni sem kell.

- És miért kell előre megtapsolni a kapitányt?

- Mert nehéz utunk lesz Kánaánba, és a Kapitány úr erőt merít az önök szeretetéből és bizalmából. 

- Rossz az idő?

- Az idő jó. Csak a Kapitány úr még soha nem vezetett repülőt. 

- Úristen! Akkor mégis mit vezetett? 

- Fekete kisbuszt. De azt viszont virtuóz módon, elengedett kézzel, öv nélkül. Ő egy igazi légtornász. Elboldogul egy repülővel is. 

- Hölgyem, én azt hiszem, leszállnék, mielőtt felszállunk. 

- Azt sajnos nem lehet, az ajtókat már bezártuk. De hajoljon csak közelebb: valójában nem is szállunk ám fel. Csak ne mondja el senkinek!

- De akkor hogyan jutunk el Kánaánba? 

- A Kapitány úr időnként ilyeneket fog mondani, hogy "Kedves utasaink, félúton vagyunk, nem érdemes kinézni az ablakon, mert csak a nyugati ugart látnánk", meg hogy "Kedves utasaink, most már nemsokára Kánaánba érkezünk". 

- És mikor érkezünk meg?

- Amikor Ő azt mondja, hogy ez már Kánaán. Mikor hogy.

- De hát ha megérkezünk, és el sem indultunk, akkor minden ugyanolyan lesz?

- Dehogy. Közben eladták a lépcsőt. Majd ugrani kell.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.