Egyszer nagyon elnyomta a buzgóság Orbán Viktort a nagy parlamenti dolgozószobája nagy parlamenti dolgozóasztalánál, ahonnan a magyarok ügyes-bajos dolgait kommandírozni szokta. Sok volt a kommandír, sok a dolog, elaludt Orbán Viktor, fejét az aktacsomókra és a bélyegzőpárnára hajtva szendergett. Egy nagy, sűrű rengetegben járt álmában, csupa zümzümmös, csicsergős erdőben. Nem szerette Orbán Viktor az erdőt: vidéki gyerek volt ő, kiskorában csobolyóból merte a nádmézet, karikás ostorral szelte az abált tokaszalonnát, meszely iccét hörpintett melléje, elege volt hát egy életre a nagy büdös bukolikából. Ahogy ott téblábolt, látja ám, hogy szembejön vele a Simicska Lajos. - Szervusz, Lajos, köszöntötte illedelmesen, mert ilyen illedelmes legény volt, hát hol jársz te itt, ahol csak a madár jár? - Nem vagyok én neked Lajos, te pendelyes - dörrent rá a Lajos, és karjából iromba vaskohók nőttek, füléből hengerművek tekeregtek elő, szája mint a nagyolvasztó, orrából füst gomolygott. - Hanem én vagyok a közgépei Vasgyúró, nevezetes tendernyertes és hétpróbás lator, és mindjárt megeszlek, ha a nevedet meg nem mondod! Na, több se kellett, szaladt, szaladt az Orbán Viktor, mígnem éppen beleszaladt az öreg Orbán Győzőbe, aki ott pipált az erdő kellős közepében. - Szép jó napot, Édesapám! - köszöntötte tisztelettudóan, mert ilyen tisztelettudó legény volt, hát mit keres itt, ahol csak a madár jár meg a Simicska Lajos? - Nem vagyok én neked Édesapám, te kótyomfitty - mordult rá az édesapja, és fogai hatalmas gránittömbökké görgölődtek, hajából kőpor porzott, szája bányalejárattá nőtt, két marka két exkavátor, homloka buldózer lapátja. - Hanem én vagyok a gánti Kőmorzsoló, hírneves pártharamia és közismert privatizátor, és menten bekaplak, ha a nevedet meg nem mondod! Híjnye, ennek fele sem tréfa, felvette Orbán Viktor a nyúlcipőt, addig futott, szembe jött vele a Horthy Miklós fehér lovon. - Mély tiszteletem, Kormányzó úr őfőméltósága, köszöntötte alázatosan, mert ilyen alázatos legény volt, hol méltóztatik járni itt, ahol csak a madár, a Simicska Lajos meg Édesapám járnak? - Nem vagyok én Kormányzó úr, te macskajancsi, vigyorodott el a fehér ló, azzal lekapta a hátáról Horthy Miklóst, beléfújta a lóorrát, összegyűrte, eldobta, nagyot sercintett utána - hanem én vagyok Fehérlófia Fehérló, nemzetközileg elismert népi szuperhős, és az én szolgáimmal találkoztál, de most íziben agyontiporlak az acélpatkóimmal, ha a nevedet meg nem mondod! És már emelte is a két mellső patáját szegény jó Orbán Viktor pörge kalapjára rája. De ekkor Orbán Viktor végre-valahára felébredt; nagyot nyögött, megtörölte izzadt, az ország gondjaitól barázdált homlokát, kinézett a parlamenti dolgozószobája dolgozóablakán. Kint hársfákat látott, zümzümm és csicser szüremlett át a város dolgos, buzgó zaján. Rámeredt a fákra Orbán Viktor, egészen eltakarták előle a kettes villamost, amit pedig szeretett nézegetni, ha éppen túlesett a mániás szakaszon és megint rátört a depresszió. - A nevem kéne, a kurvanyátokat? - kiáltott fel férfiasan, mert ilyen férfias legény volt, hát megmondom a nevem! - csapott a mahagóni dolgozóasztalra. - Az én nevem pedig mától Fanyűvő lesz! - és már nyúlt is a telefonért, és már tárcsázott is, és már sorolta is a minden rendű és rangú főfűrészeseknek meg törzsbaltásoknak, a vezérfejszéseknek meg a buldózertábornokoknak, meg még az Sz. Ferinek is, hogy de most aztán ízibe: Kossuth-tér, reccs!, Városliget, hörrrr!, Normafa, zuttyyy!, Népliget, góóóól!, Margitsziget, na ott meg majd a Pistának lesz jó. Hát így vágódott, ahogy irtódott, nem volt mese.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.