Ahogy kék szemeidben tükröződött (láttam),

a barna egyen-enteriőr a füstüveg-homályban:

Én kapituláltam. Mivel még volt tartásom: lassan.

Csak fegyvereim lábad elé rakhassam!

A nemzet trafikjában hadifoglyoddá váltam,

mint tizennyolcas, rabként a piros karikában,

pár slukknyi idő alatt.

Nem választhat el minket se párt, se kormány,

ha e-mail lennél, legyek hozzád csatolmány!

Te füsttündér, te pultontúli álom:

légy az ideálom!

Bár hangom tudom, sokéves füstöléstől karcos,

végül betértem hozzád, mint elbukott harcos,

kiürült, kába nikotinéhezőként:

enyhítsd hát kínomat!

Ó, trafikosnő! Az a hetyke „T” a portálodon: nekem

feszület. És tudom, felszegzem rá majd magam egyszer

(mit fog szólni apád, a helyi polgármester,

ahogy ott csüngök trafikodon véresen?).

Szánj meg hát! És nekem ne mondd, Drága,

nyegle, affekta hangon vihorászva, hogy

„A kék Bond, sájnos, éppen elfogyott,

nem tudom, mikor lesz megint”

- ahogy ezt mondani szoktad rendszerint -,

mert hát ez elég durva,

ugye tudod te is, te fideszes…

[jajmitnemmondtam majdnem!] te szigorú tündér

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.