Orbán Viktor egy reggel arra ébredt Czinege Lajos utcai házikójában, hogy ő Magyarország. Kicsit furcsa érzés volt ez így elsőre, bár a pintyőkék továbbra is a szokásos módon pittypalattyoltak, és a cseresznyefán is ott ült kukkerével a megszokott TEK-es. Hejj, vakarta meg Orbán Viktor a Záhonyát - kicsit viszketős volt arrafelé -, hát végül csak megtörtént! De hiszen tudtam én mindig! Kicsit megropogtatta Homokhátságát, visszarángatta a mikiegeres alsógatyát (Anikótól kapta a halfcentenáriumára) a Duna-Tisza-közén és ráncolni kezdte Budapestje fölött - kicsit vízfejű volt, hát istenem - a Naszályra eső homlokát. Mármost mitévő legyen? Előhúzta hát pizsamafelsője zsebéből a Szijjártó Pétert, de bizony látta, hogy az este elfelejtette töltőre rakni, és a Péter teljesen lemerült. Magamagának kellett hát kitalálnia, hogy mit is csinál reggelenként egy ország. Az igazat megvallva erről fogalma sem volt Orbán Magyarország Viktornak, sem arról, hogy mit csinál délben, este, vagy éjszaka egy ország. Eddig sosem érdekelte. Egy darabig gargalizált a Balatonjával, de aztán ezt abbahagyta, mert pisilnie kellett tőle, és nem volt benne biztos, hogy pontosan melyik tájon is találja a sliccét. A sliccéről azután végre eszébe jutott valami: felhívta telefonon az Európai Uniót, és amikor az felvette a kagylót, Orbán Magyarország Viktor malac hangokat bugyborékolt, csuklott, vihogott és röfögött a telefonba. - Ne idétlenkedjél már, Viktor! - mondta neki az Unió fáradtan. - Honnan tudtad, hogy én vagyok az? - kérdezte meghökkenve Orbán Magyarország Viktor - Hiszen letiltottam a számkijelzést is!

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.