Áder János az ország Legfőbb Halőre és Semjén Zsolt fővadász-főhalász-főszalonkász halászati konferencián vettek részt, ahol Áder "drákói szigort" ígért a jogtalanul horgászókkal szemben, írja az Origo. Egy Jézus nevű halkedvelő annak idején a Genezáreti tavon alapított egy kis halászati vállalkozást, bár mellette meg pásztorkodott is, mikor melyik metaforát tartotta éppen gyümölcsözőbbnek. A kis cég ügyvezető elnöke előbb a halászati szakember Péter, majd utóbb az üzleti levelezést bonyolító Pál lett, és Nagy Konstantin császár idején a vállalkozást állami kezelésbe vonták. Az egykor szerény cég így gyorsan multinacionális nagyvállalattá növekedett, amelynek módszerei lassan a világ jókora részén gyökeret vertek. Ám közben kiderült, hogy – bár a halak száma légió – a tér korlátozott, és egyazon vízben számos egyéb kis-, nagy- és középvállalat, horgászegyesület, rapsic és kocapecás húzza a hálót, lógatja a zsinórt, vagy hajigál dinamitot a hűs habokba. A globális halászati jogokért folyó harc egyre élesebbé vált. És akkor egy kicsiny, temperált vizű, iszapos halgazdaságban, amelynek csak lélekben van három tengere, megszületett a régi-új megoldás: a halőr-állam! A halőr-állam nem csupán a halak kihalászását felügyeli, de telepítésüket, szaporításukat, nevelésüket, majd feldolgozásukat és értékesítésüket is. A halőr-állam igyekszik minél inkább összeolvadni a nagy hagyományokkal rendelkező Emberhalász Rt.-vel és leányvállalataival, hogy így a lehalászás egyfajta morális aktussá váljék. A halőr-állam nem igazán hisz a hali jogokban, és reménykedik benne, hogy a halak mindörökre némák maradnak. A halőr-állam képes egyetértésre jutni a nagyhalakkal, hiszen – bár pillanatnyi érdekeik néha eltérőek – céljaik azonosak. A halőr-állam magát ősi pákászhagyományok avatott utódának állítja be, de modern halvágóhidakat üzemeltet. A halőr-állam főhalőre ugyan időnként lelkesen kezet csókol az Emberhalász Rt. ügyvezető elnökének, de csupán módszereit és eszközeit kívánja átvenni. A halőr-állam járőröz, büntet, indexre tesz, prédikál, de valójában nem más, mint egyfajta logikus válasz arra, hogy a halászat szabadsága a halőrök szemében valójában egyáltalán nem tűnik hasznosnak. Lényegében azonban a halőr-állam ugyanazt akarja, mint az összes halászati vállalkozás, a szabad halászatot hirdetők, a halfeldolgozók, az ichtiológusok és a sporthorgászok: hogy a halak halak maradjanak, és a halászok halászok. Pokla és mennyországa ugyanaz: a szardíniás-doboz. A halőr-állam – bár fejétől is bűzlik – minden ízében dögletes. A halőr-államot végső soron a halak némasága és belenyugvása termeli és tartja működésben. Tulajdonképpen potenciálisan minden állam halőr-állam.

 

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://herostratosphere.blog.hu/api/trackback/id/tr253091160

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása